Tavaly áprilisban tartottunk először a könyvtárban megemlékezést a Költészet Napja alkalmából. Így immár hagyománynak mondható, hogy idén is megünnepeltük József Attila születésnapját. Április 13-án Both Attila magyar szakos tanár szervezésében szavalóversenyt tartottunk a könyvtárban. A versenybe 25-en neveztek be egy minimum 20 soros, szabadon választott verssel. A zsűri tagjai között volt Both Attila magyar szakos tanár, N. Kiszely Melinda díszlet-, jelmez-, bábtervező és drámapedagógus , Antalóczy Béláné könyvtáros-tanár és több diák is. A programnak sok lelkes diák, tanár és néhány szülő is nézője volt. A program pergő, hangulatos volt, volt, hogy nevettünk és volt, hogy meghatódtunk egy-egy vers hallatán.
I. helyezett: Benkó Barnabás 12.F
II. helyezett: Fellegi Hanna 9.D és Kiss Szilvia 12.D
III. helyezett: Kéri Orsolya 12.C és Ábrahám Bence 12.A
Köszönet mindazoknak, akik segítettek a program előkészítésében, lebonyolításában vagy a terem berendezésében, szépítésében! Nagy öröm nekünk, könyvtárosoknak az is, hogy egy-egy ilyen rendezvényen sok diákot új oldaláról megismerhetünk és újabb közös élmény köt össze bennünket.
Azzal a gondolattal zárom, amit egy szavaló szülei írtak a vendégkönyvbe:
„A fellépők színessége, bátorsága, versválasztása és lelkesedése igazi élményt adott! A rendezvény méltó volt az iskola nevéhez, híréhez.”
Horváth Viktória, könyvtáros
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|