A TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0021 számú pályázat életútja és zárása

2011. november 30-án lezárult gimnáziumunkban a Tehetséggondozás pályázat. A Támop 3.4.3-08/1 számú pályázat keretében 8.934.444 Ft-ot nyertünk, melyet egy kísérleti program kialakítására fordíthattunk az alábbiak szerint.

Első lépésként megalakult a projektmenedzsment, és jelentkezett a 10 tanár, aki a programban részt akart venni.

Második feladatunk volt a tehetséges diákok bevonása a projektbe. Levélben értesítettük a X. kerület néhány általános iskoláját – elsősorban a környékben lévőket és azokat, amelyekkel már valamilyen szakmai kapcsolatban állunk – a pályázat által diákjaik számára nyújtható lehetőségről. Azokkal az iskolákkal, akik visszajeleztek és érdeklődtek a projektünk iránt, személyes találkozás során beszéltünk a részletekről. Ennek eredményeképpen végül is három intézményből 21 diákot sikerült bevonni programunkba. Az iskoláktól megkaptuk a diákok adatait és az internetes elérhetőségeiket ezzel segítve a könnyebb kapcsolattartást. Természetesen a szülők internetes elérhetőségére is szükség volt, hiszen még a program kezdete előtt Velük is felvettük a kapcsolatot és hivatalosan tájékoztattuk Őket programunk céljáról és menetéről. Mivel a diákok között roma származásúak is voltak, Tóth László munkatársunk volt roma mentorunk a szülőkkel való kommunikációban.

A nyitókonferenciára a szakmai előadókon és a sajtó képviseletén kívül természetesen meghívtuk a diákokat és szüleiket, hiszen ott kaphattak részletes tájékoztatást programunk elemeiről és tehették fel kérdéseiket.

Ezzel egyidőben saját gimnáziumi tehetséges diákjaink közül is sikerült 50 főt bevonni a programba.

A következő lépésben meg kellett szervezni az adott tantárgyi foglalkozások időbeosztását. Ehhez szükség volt a szintfelmérő után létrehozott csoportokban lévő diákokkal és a tanárokkal való egyeztetésre. (A foglalkozások időpontjairól hétről-hétre tájékoztattuk – emlékeztettük – a tanulókat és szüleiket).

Ez alatt az idő alatt kollégáink részt vettek a tehetséggondozással kapcsolatos képzéseken és az ott tanult elméleti részeket és a megtapasztalt hasznos gyakorlatokat megpróbálták beépíteni óraterveikben. A diagnosztizálás után megkezdődhetett a tanulókkal való tantárgyi foglalkozás.

Ezzel párhuzamosan a szaktanárok elkészítették azt a 3 szaktantárgyi egyéni fejlesztési programot, amelyek a differenciált tehetséggondozáshoz voltak szükségesek.

Programunk utolsó szakaszában lebonyolítottuk a háziversenyeket és visszajelzést adtunk a tanulóknak fejlődésükről.

A zárókonferenciára a diákokon és szüleiken kívül meghívtuk a sajtó képviseletét és a kerületi oktatással, tehetséggondozással foglalkozó intézetek munkatársait. Itt beszámoltunk eredeti céljainkról, elért eredményeinkről és kiosztottuk a jutalmakat a háziversenyek győzteseinek.

Szakmai tapasztalatok

A kezdeti szakasz nehézségét az jelentette, hogy ugyan azt kommunikáltuk az általános iskolák felé, hogy a program célja a tehetséges – és azon belül a hátrányos helyzetű – diákok bevonása lett volna, átlagos vagy gyengébb képességű diákokat is küldtek. Szelektálási lehetőségünk nem volt, mert az érdeklődők létszáma így is alacsony volt és még menet közben is történt lemorzsolódás. Az volt a tapasztalatunk, hogy tulajdonképpen az a tanuló vett részt programunkban, aki jobban ráért. Azzal a szomorú ténnyel is szembesülnünk kellett munkánk során, hogy azt a programot, amelynek a szülők részéről nincs anyagi vonzata, azt a diákok (és/vagy a szülők?) nem veszik olyan komolyan. Ez a program teljes ideje alatt igen megnehezítette munkánkat, hiszen folyamatos átszervezéseket kellett alkalmazni mind szerkezetileg, mind szakmailag, de azért szerencsére dolgozhattunk kitartó, szorgalmas diákokkal is. Mivel a diákok különböző intézményekből jöttek és a programot tanév közben kezdtük el, ezért az is nehézséget okozott, hogy a csoportokon belül mindenkinek megfelelő legyen az adott szakóra időpontja. Ennek megoldása is folyamatos egyeztetést igényelt.

Ami a szakmai haladást illeti, magyar nyelvből a szóbeli és az írásbeli kommunikáció fejlesztésén volt a hangsúly és az elvégzett feladatok is elsősorban ezzel voltak kapcsolatban. A diákoknak életszerű szituációkban kellett megnyilatkozniuk, írásban pedig barátnak kellett levelet írni, főleg élménybeszámolók formájában. Többször volt olyan feladat - írásban és szóban is -, amikor jellemezni kellett valakit, le kellett írni egy képet, értékelni kellett egy eseményt. Érvelni kellett valami mellett vagy ellene. Szóban és írásban is a szókincs bővítésére, választékosabbá tételére törekedtünk. A kurzus elején a tanulók mindenre csak jó vagy rossz volt a válasz. A miért-ekre először nem tudtak válaszolni. Egyrészt azért, mert ezt még soha nem kérdezték meg tőlük, másrészt azért, mert szókincsük sem volt megfelelő, amivel kifejezhették volna, hogy mi miért tetszik, vagy nem tetszik nekik. A legnagyobb eredménynek az tekinthető, hogy a végére már teljesen spontán, ők maguk adták a miértekre a válaszokat. Elkezdtek gondolkodni dolgokon, nem egyszerű kijelentéseket tettek, hanem indokoltak, minősítettek, ösztönzés nélkül véleményt formáltak

Matematikából a nyolcadikosoknak kevés ideje volt a programban részt venni, ezért velük a szaktanár elsősorban a felvételiben előforduló feladattípusok megoldását gyakorolta, az ehhez kapcsolódó készségeket fejlesztette. A hetedikeseknél már inkább lehetőség volt a szárazabb számtan helyett a logikai gondolkodás fejlesztésére koncentrálni. Ezen belül elsősorban számelmélettel, logikával, gondolkodásfejlesztéssel és egyenletmegoldással foglalkoztak. A foglalkozások során lehetőség nyílt eg-egy folyamat részletesebb elemzésére, gyakorlatiasabb kivitelezésére. A matematika területén határozottan tapasztalható volt a gyengébb tanulók erősödése, amely a megoldástípusok határozottabb alkalmazásában és magabiztosságban jelent meg.

Az angol nyelvi foglalkozásokon a legkisebb hangsúlyt a nyelvtan gyakorlása kapta. Helyesebben, ha a nyelvtanon volt a hangsúly, akkor az is játékosabb – például társasjátékok – formában történt. Elsődleges szempont a diákok érdeklődésének, kedvének fenntartása volt játékos formában. A kommunikációs készségek fejlesztése volt a fókuszban. Ehhez a szaktanárok gyakran vettek igénybe audiovizuális segédanyagokat és az aktív tábla használata még modernebbé és kommunikatívabbá tette a foglalkozásokat. Nagyon fontosnak találtuk a diákokat érintő témakörök megvitatását idegen nyelven. Mivel így ők is jobban érdeklődtek, ezért motiváltabbak is voltak. Ezeknek a témáknak a lefedéséhez segítséget nyújtottak a különböző programcsomagok, amelyek gyakorlatai a szociális kompetenciák fejlesztésére is kiválóan alkalmasak. Sajnos a csoportok létszáma és a leforgácsolódás az ilyen programcsomagok elvégzésénél is nehezítette a munkát. Mivel a hagyományos készségekkel szemben főleg a társas készségek fejlesztésére koncentráltunk a program végén az összes tanulónál fejlődést tapasztaltunk a szóbeli kommunikáció területén.